Tűpárna trófea

2017. szeptember 22. 10:08 - lookbear

Közös alkotás a hna design studióval

ali01.jpg

Sokszor előfordul az hogy egy használati tárgy nem csupán eszköz, hanem dísztárgy is egyszerre. Ha végigsuhanunk gondolatban az általunk teremtett világ sok ezer évén akkor láthatjuk, hogy az ékítés mennyire fontos nekünk, embereknek. Alkotótársammal Lettivel, akit külön is bemutatok nektek a bejegyzésben, most egy ilyen díszes használati tárgyat alkottunk kettecskén. A közös nevező az volt, hogy mindketten magunk varrjuk meg a szükséges lakberendezési textíliákat. Aletta azért, mert szeret varrni, hímezni, textillel dolgozni, én pedig azért, mert szeretem magam megválaszolni varrógéppel a „lakásrongyokkal” kapcsolatos kérdéseket. Van hogy a cérna elszakad, a gomb elgurul, ám a tűpárna örök vánkosa, a kelmékből készült világnak.

Éljen az élet, éljenek a tűpárnák!

ali02.jpg

Egy olyan varrással kapcsolatos segédeszközt alkottunk, ami faldíszként is funkcionálhat. Praktikusan elhelyezhető a varrógép melletti falon és bőven elfér rajta a gombostű, varrótű, centi és gyűszű. A tépőzárral a falapra rögzített sünifej, egy mozdulattal levehető és a varróasztalra helyezve, mint normál tűpárna üzemel.

 

ali03.jpg

A közösen tervezett alapok után, a munkát Aletta kezdte a sünifej elkészítésével. Amikor megérkezett hozzám a hímzett sünpofa, órákig csodáltam a finom részleteit. Egyszerű kis virágokkal és sima öltésekkel díszített az egész, pont úgy, ahogyan megálmodtuk papíron. A sünifej alapanyagául a Multifelt Factory csodás krém-fehér gyapjúfilce szolgált.

 

ali04.jpg

Így kezdődött a történet, rajzolgatással, agyalgatással, sakkozgatással. Végül a gyapjúfilcre szavaztunk és az lett minden tűpárnák sündisznóságának alapja. De most a tűpárnát tegyük kicsit félre, hadd mutassam be nektek az alkotótársamat Alettát.

 

all01.jpg

Lettit bemutatni nagyon nehéz, de megpróbálom. Egy olyan sokoldalú és tehetséges emberről van szó, akinek nem számít a fáradtság, a befektetett energia és a kudarc sem. Amit eltökél, azt véghezviszi anyukaként, feleségként, építészmérnökként, színdinamikai szakmérnökként, belsőépítészként, környezettervező művész és ruhatervezőként. Nagyra becsülöm az ilyen kreatív nőket, akik ennyi mindent képesek egy időben és térben megvalósítani. A Nagy DIY könyv készítése kapcsán ismerkedtünk meg egymással, amelyben mindketten szerepeltünk sok más remek alkotóval együtt. Aztán elkezdtünk beszélgetni egymással a nagy közösségi oldalon, mindenféle dolgokról. Művészetről, barkácsolásról, lakberendezésről, hétköznapokról és gyerekkorról. Sok hasonlóságot találtunk egymás sorsában és egymás gondolatvilágában, mely apró azonosságok, végül e közös alkotásunk lehetőségét alapozta meg. Aletta munkáit ITT találhatjátok meg. Ajánlom minden olyan olvasómnak és nézőmnek ezt a nagyszerű művészt, akik szeretik a precizitást, a részletgazdag leírásokat és a szemet gyönyörködtető alkotásokat.

 

all03.jpg

Aletta szívesen ment meg és újít fel régi és szép textiltárgyakat. Ennél a kis keresztszemes ridikülnél is így történt. A kistáska megmentésének folyamatát ITT találod.

 

all04.jpg

Letti férje Pepe, sokat segít az álmok megvalósításában. Alexnek a házaspár fiának készült ez a kalózos hangulatú kincsesláda, amely laminált padlólapok felhasználásával valósult meg. ITT megnézheted hogyan készült.

 

all05_tetolecbol.jpg

Maradék tetőlécből is alkothatunk szuper karszéket. Aletta és Pepe megmutatja hogyan csináljuk. ITT megnézheted a részleteket.

 

all07.jpg

Nemcsak a szülők, de a gyerekek is tettre készek. Egy régi Thonet szék újul meg, Lettike és Alex munkája által.

 

all06.jpg

Az imént említett szék újraélesztésének történetét ITT találod.

 

all08.jpg

Ahogy írtam Alettát e könyv készítésekor ismertem meg. A könyv címlapján Letti DIY asztali lámpája látható, ami colstokból, betonból és fadobozkából készült. A könyv címlapján még egy csodás kisszéket is láthattok, melyet Merci-Ancsa dekor készített és akikkel már volt közös alkotásom, ITT megnézheted azt is.

 

all09_belso_peter_lampa.jpg

Ebben a stúdióban dolgozik a tervező házaspár, Aletta és Pepe. Az első képen Industrial Kid állólámpáját láthatjátok a hintaszék mellett. Vele is volt már közös alkotás, ITT megnézheted azt is.

 

all10.jpg

Úgy gondolom Aletta ízlését két meghatározó irányzat jellemzi leginkább. A modern minimalizmus letisztult formavilága, és a régies, múltat idéző korok részletgazdagsága. Nekem nagyon tetszik ez a kettősség együtt, egy helyen. Lettike szobájának hangulatában ott van az óság és a modernitás egyszerre. Boldog kislány az, akinek ilyen szuper anyukája van. ITT megnézheted a gyerekszoba születését.

 

all21.jpg

A házaspár Aletta és Pepe közösen tervezték a családi házukat. Természetesen a belső terek enteriőrjét is együtt alkották meg. Azért ez a ház nem semmi, fantasztikusan fest, nekem nagyon tetszik. Együtt láthatjuk egy helyen a klasszikus értékeket és a jövőbe mutató modern megoldásokat.

 

all23.jpg

Aletta számos belső teret varázsolt újjá, e tihanyi nyaraló enteriőrjét is ő álmodta meg. A koncepcióban szerepelt a retro stílus is, ami nagyon passzol a gyerekkorunkat idéző Balaton hangulathoz. Letti szívesen vállal belsőépítészeti munkákat, csak ajánlani tudom. Az ízlése fantasztikus és persze szuper kreatív, mint az látható is az alkotásain. ITT megnézheted ennek a szépséges kis nyaralónak a történetét.

 

all22.jpg

A sokoldalú anyuka Letti, mint ruhatervező is jeleskedik. A képeken láthatjátok, hogy milyen szép és finom kreációkat álmodik a megrendelőinek. De most térjünk vissza a közös tűpárnánkra, lássuk hogyan készült.

 

all12.jpg

A sünifej megalkotásához, gyerekkorunk kedvenc kreatív könyveiből nyertünk ihletet. Aletta elkészítette a sünibáb szabásmintája alapján a tűpárna fejformáját.

 

all13.jpg

Majd jöhetett a színes cérnák kiválasztása.

 

all14.jpg

A szabás után következtek az első díszítő öltések.

 

all15.jpg

A hímzések végeztével, pedig a fej összevarrása.

 

all16.jpg

Végül már csak kitömni kellett a sünifejet és felvarrni a szemeket.

 

all17.jpg

Így érkezett hozzám a tűpárna sünifej. Azonnal hozzá is láttam az alapnak, ami egy használt deszkából készült.

 

all18.jpg

Az alapot lefestettem Pentart lazúrgéllel (country rózsaszín), majd ugyancsak Pentart márkájú repedő festékkel (viktóriánus rózsaszín), rusztikusabbá tettem a fakorong felületét.

 

all19.jpg

Végül összeraktam az egészet. A sünifej aljára varrt tépőzár másik felét az alap közepén hagyott mélyedésbe ragasztottam, így az illeszkedés biztos és tartós lett. A hátlapra ragasztottam még egy filcdarabot és képakasztót is. Ezzel elkészült a mi közös alkotásunk, amit egymás között csak Zolettinek (Zoli és Letti) hívtunk, a keresztneveink összevonásából fakadóan.

 

all20.jpg

Aletta kislányának Lettikének, annyira megtetszett a tűpárna trófeánk, hogy végül az övé lett, és megkapta óvodai ballagóajándéknak. Ugyanis a kis hölgy idén lett első osztályos kisdiák. Az édesanyjának, Alettának köszönöm a közösködést, megtisztelt hogy vele dolgozhattam együtt.

Ha tetszett az alkotásom, akkor számtalan dolgot tudsz tenni, hogy hangot adj a tetszésednek.

Elkezdhetsz követni a Facebookon ha ide kattintasz, megtalálsz a Pinteresten is ha ide kattintasz, vagy kövess a Flickr-en ide kattintva.

Ha tényleg nagyon tetszett, akkor szerez másoknak is örömet és oszd meg velük ezt a posztot.

Végül, de nem utolsó sorban, írhatsz kommentet is, és én ígérem hogy válaszolok.

Köszönöm a figyelmedet. Megtisztelő.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lakbear.blog.hu/api/trackback/id/tr5912880000

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.