Mese a vaktükörről és a konyharuháról

2016. június 24. 21:44 - lookbear

Hogyan ments "családi ékszert" környezettudatosan

vak001_blog.jpg

Az egykor volt, hol nem volt idők históriái, egy öreg alpakka kanál sárga arcában, vagy egy megvakult tükör ólomezüst fényében csillanhatnak meg igazán. Darabosan, csak egy-egy rövid történetfoszlány pattan a vaksi tükör szürke-hályogán. A történetek nem teljesek és már senki sincs, aki rendre elmesélné a régi rendet. Ezek a „vaktükör-haikuk” bármilyen rövidek is, mégis kedvesek nekem. Ugyanolyan kedvesek mint azok a törlőkendők, melyek dédnagyanyámtól keveredtek hozzám. A konyhagőzben edzett törölgetőkendő ezer sebe, ezer történetet mesél. Fehérre főzött paprikás zsírfoltok, lágy repedések és gondos foltozgatások alkotják a dédnagymamai konyharuhák élettérképét. Az évszázadnyi szolgálat alatt szerzett sérüléseket, az akkor még nem fogyasztói társadalom szülte asszonyi lelemény tette hosszútávra piacképessé. Ezek az idők elmúltak, a törlőkendők nyugdíjba vonultak a vaksi tükörrel együtt. Hogy mégse legyen ez a nyugság untságos, a tükör szürke hályogát páfrányokkal gyógyítottam, az egyik dédi írta térkép-konyharuha pedig díszpárna lett. Lássuk, hogyan próbál egy dédunoka múltat menteni a szürkülő hályogtengeren. Éljen az élet, éljen a vakfolt!

vak01_blog.jpg

vak02_blog.jpg

Boldog újjá születésnapot! Legyen még száz évetek legalább.

 

vak03_blog.jpg

A páfránybeültetéssel újra lett hova fókuszálni. Reményekkel teli, bele a jövő közepébe.

 

vak04_blog.jpg

Elképesztő számomra, hogy anno az emberek hogyan bántak az őket körülvevő tárgyakkal. Teli van tisztelettel....még a piros mintás rész is ki van egészítve. Foltozott de takaros. Ma hol végzi egy konyharuha? Eldobható az egész világ....

 

vak10_blog.jpg

A múlt foltozott történetét ő, az én dédnagyanyám öltötte konyharuhába.

 

vak05_blog.jpg

Adott volt e vakoskodó régi tükör, melyet a ház padlásán találtam amelyben élek. Megtisztítottam a szennyeződésektől és nekiláttam a páfrány ültetésnek.

 

vak06_blog.jpg

A növénynyomdázás nem nagy ördöngösség. A növény egyik oldalát gyengéden befestékezzük egy szivaccsal. Újfent Pentart akrilfestéket használtam a munkához. Az olívazöldbe egy kevés feketét kevertem a megfelelő árnyalat elérése érdekében. A festékes növényt egyszerűen rányomkodjuk a tükör HÁTSÓ felületére a vak részekre, majd óvatosan leemeljük a levelet. Ne ijedjünk meg ha nem sikerült szépen a művelet. A festéket nyugodtan letörölhetjük és újrapróbálkozhatunk. A technikáról egy korábbi munkámban itt olvashatsz többet.

 

vak07_blog.jpg

Készen is vagyunk, így fest a visszájáról a történet, jöhet a háttér megfestése. A fordított üvegfestési technikáról itt láthatsz egy régebbi munkámról képeket és leírást.

 

vak08_blog.jpg

A páfrányültetés után az egész tükör hátoldalát, ahová a leveleket is nyomtam, lefestettem dekorfestékkel.

 

vak09_blog.jpg

A fordított üvegtechnikával készült tükröt, egy maradék faanyagból készült falapra csavaroztam, különböző színű, méretű maradék csavarokkal. Kapott egy akasztót és ezzel késznek nyilvánítottam a környezettudatos, eco friendly DIY tükrömet. A tárgy elkészültéhez a festékanyagon kívül, csak újrahasznosított alapanyagokat használtam.

 

vak12_blog.jpg

A tükör után jöhetett a dédi konyharuhájának újraélesztése. Mértre szabtam a díszpárnának valót és a tükörnél is használt növény lenyomatos technikával díszítettem a matériát. Természetesen itt textilfestéket használtam. A textilfestékekről ebben a videóban mutatok többet.

Ha tetszett az alkotásom, akkor számtalan dolgot tudsz tenni, hogy hangot adj a tetszésednek.

Elkezdhetsz követni a Facebookon ha ide kattintasz, megtalálsz a Pinteresten is ha ide kattintasz, vagy kövess a Flickr-en ide kattintva.

Ha tényleg nagyon tetszett, akkor szerez másoknak is örömet és oszd meg velük ezt a posztot.

Végül, de nem utolsó sorban, írhatsz kommentet is, és én ígérem hogy válaszolok.

Köszönöm a figyelmedet. Megtisztelő.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lakbear.blog.hu/api/trackback/id/tr868837866

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.