Paksi hétvége

2015. december 07. 07:16 - lookbear

Képek egy kiállításról

blog1.jpg

 

December első hétvégéjét az ezer és egy emlékkel szőtt Tolna megyében tölthettem. Gyermekkorom legszebb élményei kötnek ide. Ebbe a régi csokorba most újabb virágszálat tűzhetek, egy kiállítás emlékét. A nyitó képen látható gyönyörű paksi szállodában volt az első hazai vintage és shabby chic lakberendezéssel kapcsolatos kiállítás, amit a szálloda és én közösen szerveztünk és amire magam mellé Évát is meginvitáltam mint kiállító vendéget.  Nézzünk bele az albumba, a képeknél regélek.

Éljen az élet, éljen Paks!

 

blog2.jpg

A kiállított lakberendezéssel kapcsolatos tárgyakat, több mint kétszáz regisztrált látogató nézte meg.

 

blog3.jpg

Éva is a kiállítók között volt, róla itt tudhattok meg többet.

 

blog4.jpg

Ez a kis szekrényke szinte mindenhová elkísért, így Paksra is.

 

blog5.jpg

A képen láthattok néhány olyan tárgyat, melyeket még nem mutattam be nektek. Hamarosan mindegyikre sor kerül.

 

blog6.jpg

Úgy rendeztük be a kiállítást, hogy Éva tárgyai és az enyémek együtt voltak láthatóak. Az elpakolásnál többször összecseréltük a kincseinket véletlenül.

 

blog7.jpg

Egy kedves paksi barátom Gábor, besegített az előkészületekbe. Kértem, hogy szerezzen két létrát és abba vágjon régi deszkákat. Ezeken a rögtönzött polcokon apróbb tárgyakat helyeztünk el. A létrás megoldást nagyon szerették a nézők.

 

blog8.jpg

A "púderes-sarok" főszereplője Éva próbababája volt, mellette az én műtermi kerek asztalkám látható.

 

blog9.jpg

A szálloda mélygarázsában volt harminc percem, hogy a létrákat a kiállítás színeihez igazítsam. A Pentart dekor festéke itt is jól teljesített.

 

blog10.jpg

Nem gondoltam volna, hogy a létrák ilyen népszerűek lesznek. Pedig ez most nem volt egy precíz kivitelezés, mégis klappolt a dolog.

 

blog11.jpg

A szombati hajtás után, vasárnap végre volt időm ellátogatni a Paksi Képtárba, ahol egyik legkedvesebb barátom Zirczi Judit képeit nézhettem meg. Judit, Írországban élt és az ottani táj szépségét illetve az Ír népmeséket szövi egybe képein. A tárlaton Szabó Ottó fiatal szobrászművész érdekes szobrait is megcsodálhattam, melyeket ipari hulladékokból készít.

 

blog12.jpg

A kiállítás egyik szobra, mely mozog és világít is. Az újrahasznosítás nem csak a lakberendezőket foglalkoztatja, hanem a művészeket is.

 

Ha tetszett amit láttál, akkor számtalan dolgot tudsz tenni, hogy hangot adj a tetszésednek.

Elkezdhetsz követni a Facebookon ha ide kattintasz, megtalálsz a Pinteresten is ha ide kattintasz, vagy kövess a Flickr-en ide kattintva.

Ha tényleg nagyon tetszett, akkor szerez másoknak is örömet és oszd meg velük ezt a posztot.

Végül, de nem utolsó sorban, írhatsz kommentet is, és én ígérem hogy válaszolok.

Köszönöm a figyelmedet. Megtisztelő.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lakbear.blog.hu/api/trackback/id/tr398145106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.