Éva gyertya ég, el ne aludjék...

2015. augusztus 30. 23:05 - lookbear

250499_782674885148113_6342073266826848336_n.jpg

 

Ma egy korábban megkezdett játékunkat folytatjuk, Hosszú-Bardócz Évával az Évi műhelye bloggerével. Már korábban láthattátok a villanykörte angyalainkat, most feladatot adtunk egymásnak. Éva azt kérte, hogy készítsek egy gyertyatartót ami, szerintem ő. Nem mondott instrukciókat, amit eddig belőle megismerhettem abból kellett dolgoznom. Egy olyan megoldást választottam, ami kicsit más, mint egy hagyományos gyertyatartó. Ezúttal nem széklábaztam, az túl nyilvánvaló lett volna! Szerettem volna szimbólumokkal illusztrálni a gondolataimat, egy emberről, aki ugyancsak alkot, jó ízléssel és remek minőséggel. Kölcsönösen nagyra becsüljük egymást, és anélkül hogy magasztalni akarnám, néhány gondolat Éviről. A gyertyatartó talapzatának, egy szőlő gyökeret választottam, mely szimbolizálja egyfelől a múltunkat, azt hogy gyökerek nélkül csak a szél görgetne minket a világpusztában. Másrészt jelöli, azt is, hogy feladat minden alkotónak a begyökeresedett manírokat lazítani. Új ötletekkel, mesterségbeli tudással, segítve más alkotni vágyókat. A tölcsér, utal Évát leginkább kifejező színére, a fehérre, utal kopottságával arra is, hogy szereti a régi tárgyakat. Ám mint tölcsér, közvetítő is! Tölteni lehet tartalommal és tölteni lehet vele, tartalmat. Az áttetsző golyók mi vagyunk nézők, akik magunkon keresztül tükrözzük Éva munkáit, minden „golyó” másképpen. A környezet, amibe helyeztem, ugyancsak utalás a múltra, a múlt szeretetére, nem utolsó sorban arra is, hogy Éva szereti a régi textilneműt. Erdélyből származó darabokat választottam, mely mindkettőnk származási helyére utal. Hát ezeket a szempontokat vettem figyelembe, amikor gondolkodni kezdtem a feladaton. A megvalósításban a Pentart termékek alapanyagai segítettek.

Éljen az élet, égjen a gyertya soká!

 

10931466_782675521814716_5052752665480419085_n.jpg

Az alapanyagok, már önmagukban hordozzák az új lehetőségeket.

 

10933805_782676585147943_8134598319044347867_n.jpg

Kis csisza.

 

10451890_782676611814607_8783907103864894942_n.jpg

Kis festés.

 

10921624_782676768481258_3855991841088816414_o.jpg

Kis viasz.

 

10923558_782676371814631_6649043039872336098_n.jpg

Gyökereinkből kinőve, be és ki töltve.

 

10363625_782675185148083_8300306802566924489_n.jpg

Éva gyertya ég.

 

11903788_10205329042241541_7596179702467535641_n.jpg

Ez pedig az Évi műhelye válasza az én gyertyatartómra. Egy élmény volt a közös munka.

 

 

Ha tetszett az alkotásom, akkor számtalan dolgot tudsz tenni, hogy hangot adj a tetszésednek.

Elkezdhetsz követni a Facebookon ha ide kattintasz, megtalálsz a Pinteresten is ha ide kattintasz, vagy kövess a Flickr-en ide kattintva.

Ha tényleg nagyon tetszett, akkor szerez másoknak is örömet és oszd meg velük ezt a posztot.

Végül, de nem utolsó sorban, írhatsz kommentet is, és én ígérem hogy válaszolok.

Köszönöm a figyelmedet. Megtisztelő.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://lakbear.blog.hu/api/trackback/id/tr707745148

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.