Rólam

2015. augusztus 17. 23:09 - lookbear

ro01.jpg

Számomra elemi szükséglet az alkotás. A kézzel készült tárgyak mindig mély benyomást tettek és tesznek rám a mai napig. Az alkotó ember tükröződik az ilyen holmikban, a gondolatok, érzések vagy éppen a trükkös és csalafinta problémamegoldó képesség. Alkotás közben az ember elszakad a valóságtól, megszűnik a külvilág és egyfajta meditatív állapotba kerül. Ha sokszor ismételjük a „gyakorlatot” függővé válunk. Majd soha többé nem szabadulunk e csodálatos világból, ahol olykor a semmiből születnek, kézzel, szemmel, lélekkel tapintható alkotmányok. Eme kézzel alkotott világ az ember saját univerzuma, ahol egyfajta béke és biztonság honol. Békéje a tudatnak, hogy alkotunk és biztonsága annak, hogy minderre képesek vagyunk vagy lehetünk. Képzőművészként, minden használati tárgyamban megjelenik a művészet valamilyen formában. Legyen az egy régi zsírosbödönből készült ülőke, vagy egy műanyag képkeret, amelyet több száz évesre öregítek. Újrahasználható, többnyire az enyészettől megmentett, lakberendezési tárgyakat, kiegészítőket készítek az otthonom és talán mások „örömére”.

 

a_blog001.jpg

Az otthon és az alkotótér éppolyan fontos számomra, mint a kiegészítő tárgyak, amelyeket alkotok. Amit az ember saját kezével létrehoz, annak sokkal nagyobb az értéke – már ha csak a belefektetett energiát és időt nézzük – mint a készen vásárolt dolgoknak. Természetesen nem lehet mindent saját kézzel kivitelezni, de úgy gondolom, hogy amire képesek vagyunk, azt mindenképpen érdemes megtenni. Az otthonos lakás, nekem a saját kivitelezésű megmentett tárgyak, örökölt családi darabok és a szükségszerűen megvásárolt holmik elegye. A műtermem vagy műhelyem egy a családunk tulajdonában álló, régi istállóból lett kialakítva. Ebbe az épületrészbe már rég nem laktak állatok, így úgy döntöttem, hogy „beköltözöm”.

 

blog01.jpg

Ilyen volt a nem használt istálló melyet birtokba vettem, hogy átalakítsam műhellyé vagy műteremmé – kezdetben inkább műterem funkció volt a cél, ahol majd festhetek – de aztán inkább műhely lett belőle, mint „festőszoba”.

 

blog02.jpg

A képen látható bejárat át lett helyezve és egy ablak került a helyére. A két helységből álló istálló egybe lett nyitva, így egy falat is ki kellett venni.

 

blog03.jpg

Az aljzatot betonozni kellett a falak többségét újravakolni és a gerendák közötti szakaszokat újradeszkázni. A régi ajtót meghagytam, mert használható állapotban volt, így nem volt indokolt a cseréje.

 

blog04.jpg

Az egyik falon végigfutó épített etető javításra és toldásra került, így egy hosszú pultot kaptam, amin rengeteg holmi elfér. Maradék deszkából készült a teteje, amit a fal színével megegyező színűre festettem. Készült egy pihenősarok is, ahol maradék faanyagból, laminált padlóból és fahulladékból készült a falburkolat és a körbefutó polc.

 

blog05.jpg

Fontos volt, hogy a falak és a berendezési tárgyak zöme, fehér legyen. Mivel ez egy istálló volt, nem voltak „panoráma ablakok” betéve és nem is szerettem volna, hogy a jellege túlzottan megváltozzon.

 

blog06.jpg

Mire elkészültem az egésszel, inkább hasonlított egy lakásra, mint egy műteremre az istállóm. Nem bántam, mert a „fúrós-faragós” munkák amúgy is a garázsban, vagy az udvaron folytak és folynak a mai napig is. A műteremben vagy műhelyben, inkább csak a finomabb munkálatokat végzem. A képen látható tároló bútor megszületésének történetét ITT találod.

 

blog07.jpg

Az istállóhoz, vagy most már műhelyhez, tartozik egy külön bejáratú nyári-konyha is. Ez sem volt jobb állapotban, mint az istálló, így az is felújításra szorult. A kiskonyha történetét ITT követheted nyomon.

 

blog08.jpg

Azt már láttátok, hogy hol folyik az alkotás, most pedig pár gondolatot követően megmutatom, hogy hol zajlik az életem. Egy vidéki ház megvásárlásával kezdődött a történet. A képen az eredeti állapotot látjátok – amikor első ízben jöttünk „háztűznézőbe”az akkori tulajdonosokhoz -, mely korántsem volt az, ami álmaim otthonának nevezhető.

Az otthon nem csak egy hely ahol időnk egy részét töltjük. Ez a „doboz” egy olyan hely, ami önmagunk csomagolása. Valószínű az életben maradáshoz elég lenne egy százas szög a falba verve a kabátunknak és egy szalmazsák a fekhelyünknek. Ez azonban nagyon kevés embernek lenne elegendő ahhoz, hogy komfortosan érezze magát. Az otthon melegét nem csak egy kályha adja, hanem mi magunk, akik benne élünk. A blogomon keresztül, arra ösztönzök mindenkit, hogy a lehetőségeihez és tudásához mérten álmodozzon. Próbáljon mindent megtenni az otthonáért, hogy az a béke és a nyugalom szigete legyen – hiszen életünk egy jókora részét, szeretteinkkel e „lakódobozban” töltjük -. Nem vagyok lakberendező, sem dizájner csak egy hétköznapi (művész) ember, de talán éppen ezért szolgálhatok olyan példákkal, melyek inspirálhatnak titeket is.

 

blog09.jpg

A megvásárolt házra elment szinte az összes pénz. Így túl nagy átalakításokra nem volt lehetőség. Amit tehettem az-az volt, hogy kifestettem és kijavítottam, amit tudtam és beborítottam a falakat „magammal”.

 

blog10_1.jpg

Rengeteg mindet kiaggattam a falakra, hogy legyen mit nézni és ne látszódjon, hogy az alapokkal van a baj. Úgy voltam vele, hogy ha majd egyszer több pénzem lesz, akkor úgyis teljesen megújul az egész ház, tetőtől-talpig, - erre jó pár évet kellett várni -. Természetesen a lakás berendezésének nagy része is saját kézzel készült és átalakított darabokból állt és áll ma is.

 

blog11_1.jpg

A konyhai részen, - mert egybe van a nappalival – készült egy mészkőből épített „félsziget” és a kész konyhabútorok helyett is ebből a kőből emeltük a bútorzat vázát. Mint másra, konyhai falburkolóra se volt pénz, így egy csempebolt kidobott törött csempéiből készítettem mozaikot a falra. A rengeteg könyvem is fémállványra került, mert ez volt a legolcsóbb megoldás. Ez a ház az első saját, így berendezési tárgyaim nem igazán voltak korábbról…

 

blog12_1.jpg

Aztán eltelt sok év, mire elérkezett az idő, hogy valóban megújuljon a ház. A legfontosabb volt a tetőcsere és az, hogy végre gerendás famennyezet legyen mindenhol. Egy borús novemberi napon, leromboltatott mindaz, ami eddig otthonnak volt nevezhető.

 

blog13.jpg

A tetőcsere mellett, a vezetékeket is kicserélték és végre lett annyi konnektor, amennyi egy mai otthonban szükséges. Levertem a korábban nagy gonddal, egyenként kirakott mozaikot és megfogadtam, hogy a lehető legegyszerűbb és legpraktikusabb házat fogom létrehozni.

 

blog14.jpg

Természetesen a ház homlokzatán is kellett dolgozni. Az oromzati rész is lebontásra került, majd bontott téglával – amit helyben a faluban szereztünk be – lett helyettesítve. A ház átalakításának első fejezetéről ITT olvashatsz és láthatsz többet.

 

blog15.jpg

Végre elkészült a ház, mind külsőleg, mind belsőleg átalakult. A régi túlzsúfolt berendezéshez képest, sokkal kevesebb kiegészítővel dolgoztam. Fontosnak tartottam, hogy az összkép világosabb és érthetőbb, pláne takaríthatóbb legyen.

 

blog16.jpg

A konyhában még lesznek változások, mert a laminált furnérlapokat ki szeretném cserélni igazi fára. Néhány fiókot is le kell gyártanom és a fából készült, épített bútorzat ajtóit is át szeretném festeni.

 

blog17.jpg

A házam átalakításának második fejezetét ITT olvashatod tovább.

 

blog18.jpg

Ha már így kitárulkoztam, akkor mesélek még valamit.

Sosem gondoltam volna, hogy nem csak festőművész leszek, hanem hobbi „tárgyalkotó”, lakás-berendező és sok minden más, de szerencsére így alakult. Már egész korán, kisgyerekként „csak” festőművész szerettem volna lenni – aztán mégsem csak az lettem, de a gyerekkori vágyam végül is teljesült -. Elvégeztem a Magyar Képzőművészeti Egyetem, festő szakát és szépen lediplomáztam. Már az egyetemi évek alatt is több kérdés felmerült bennem a művészpályát illetően. Elég lesz e nekem egy életre, hogy festményeket fessek, rajzoljak és kialakítsam a művészi stílusomat? Vagy ennél szélesebb az én horizontom és a művészet, amit oly nagyra becsülök és szeretek, más formában is részévé válhat az életemnek. Most mutatok néhány „kérdéses” és útkereső festményt és rajzot nektek, abból az időből, amikor fiatal művészpalánta voltam.

 

blog19.jpg

Számomra, mint festő mindig nagy dilemma volt az ábrázoló és nem figurális festészet közötti „szakadék”. Az egyetemi évek alatt sem tudtam teljesen elszakadni a figurális ábrázolástól, de ugyanakkor vonzott a nem ábrázoló festészet is. Ez a kettősség a mai napig bennem van, a jobban értelmezhető, ábrázoló művek és a szabad asszociációkat keltő, értelmetlennek tűnő formavilág is vonzz. Ezek a korai képeim is ilyenek, ahol a szemmel látható formák és formátlanságok egyszerre jelennek meg.

 

blog20.jpg

A festés mellett a rajzolás az, amit a leginkább szeretek. Az otthonomban is számos grafika van kitéve a falakra és a mai napig a rajzolás a kedvenc szabadidős tevékenységem. Borzasztóan egyszerű dolog, nem kell hozzá, festőállvány, festékek, feszített vászon. Csak egy rajzlap és némi rajzszén vagy ceruza. A képen két tanulmányrajzomat láthatjátok, melyeket élő modell után rajzoltam.

 

blog21.jpg

Számomra a művész lét, nem csak egyfajta önkifejezés valamilyen módon, hanem „szakmunka” is. Fontosnak tartottam és tartom, hogy mielőtt az ember elkezd „művészkedni”, elsajátítsa a rajzolás és festés tudományát. Éppen ezért a természetben festés, a látottak alapján, nagyon fontos része volt az életemnek. Néhány miniatúrámról már készült blogbejegyzés, ITT megtalálod őket.

 

blog022.jpg

Ahogy írtam már a nem figurális festészet is vonzz. A megújult otthonomba készült ez a retro hangulatú kép, melyről ITT olvashatsz és láthatsz többet.

 

blog22.jpg

Anno volt néhány felkérésem is, melyek egy része vallási témában készült. A képen láthattok egy Szent György ábrázolást, melyet egy falusi templom számára festettem és egy képsorozatot (stációk), amely egy másik templom előtt lett felállítva. Mindkettőt ünnepség keretein belül felszentelték, amelyeken nagy megtiszteltetés volt részt vennem és vállalnom.

 

blog23.jpg

Az egyik legnagyobb megtiszteltetés azonban akkor ért, amikor a liechtensteini herceg, II. János Ádám és felesége Marie hercegnő számára festhettem egy virágcsendéletet. A képen Marie hercegnőt láthatjátok, amikor átveszi tőlem a festményemet.

 

blog24.jpg

Nagyon nagy kaland a művészet!

Rengeteg szép élményem van aktív festő koromból, sosem bántam meg, hogy évtizedeket töltöttem a mesterség elsajátításával, hiszen életem meghatározó része ez. Mindezt a tudást, vagy éppen „nem” tudást, igyekszem beleépíteni mindabba amit, ma csinálok. Ez a téli tájkép az egyik kedvenc képem az összes közül, még akkor festettem, amikor életem első saját otthonába beköltözhettem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://lakbear.blog.hu/api/trackback/id/tr417696880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jancsó Henriett 2019.10.19. 11:35:04

Pont olyan szép minden, mint a széplelked....

Lakbear 2019.10.21. 08:59:28

@Jancsó Henriett: Aranyos vagy! Köszönöm szépen :)