Szerelmi zománc

2017. július 07. 18:54 - lookbear

Lyukas zománcos edényekből fali virágtartó

zom01.jpg

Az idő vasfoga lassan, de biztosan őröl. Halk és alig észrevehető monoton csikorgással emészti a jelent, ami holnapra már múlttá fakul. Sárgul a hófehér abrosz, barnul a színes kép, és még az ember haja szála is ezüstre pöndörödik. Eközben a jelen idővonalán, mint a költöző fecskék ősszel, megülnek a régi történetek is. A „nagy költözés” előtti díszszemlén megannyi história sorakozik, túlharsogva egymást és mégis együtt zengve, életet éljenezve. Ilyen, egykori nagysádok és „rózsinénik” lyukas zománcozott edényeit faggattuk a múltról játszótársammal, Iványi Krisztával, a Ház És Más bloggerével. A régi zománcmázas fémedényeket mindketten nagyon szeretjük és Kriszta kincsei között ugyanúgy megtalálhatóak, mint az én régi tárgyaim között is. Olyan kasztrolyok, ibrikek, lábosok sorsát fordítottuk jobbra, melyeket városi lomtalanításokról, vidéki padlásokról vagy éppen faluvégi szemétdombokról menekítettünk meg. Egy huszárvágással eltüntettük az idő vasfoga ejtette harapásokat, és mint fali virágtartók éledhettek újjá, mindkettőnk örömére. Krisztáról, a barátságunkról és a régi tárgyak zománcáról alant még írni fogok.

Éljen az élet, éledjen újjá a múlt!

zom02.jpg

A virágtartóink zománcozott fémfelületét szándékosan nem festettük át. Hagy látszódjék minden, a múló idő által ejtett seb. Az adott külsőhöz igazítottuk a fa hátlapok milyenségét, ügyelve arra, hogy a végeredmény harmonikus legyen. Olyan virágtartó edényeket szerettünk volna alkotni, melyek azt a benyomást keltik az emberben, hogy ezek a tárgyak mindig is így néztek ki. Ha szívesen időznél tovább a régi zománcos edények plasztikai sebészetén, akkor bekukkanthatsz Thonet-Bödön műtétjére is. Vagy megnézheted egy tejeskanna asztalkává "tej-esedését" ITT.

 

zom03.jpg

A négy zománcos virágtartó még keresi a végleges helyét nálunk. Három Krisztánál fog "virágtartóskodni", egy pedig nálam töltheti a nyugdíjas éveit. Valószínű, hogy mindkettőnknél a teraszon, vagy a gangon fognak lakni az edénykék, mivel mindketten rajongásig szeretjük a növényeket, a kertet, a zöldellő életet.

 

zom04.jpg

Budafokon nőttem fel, gyermekkorom legfontosabb emlékei oda kötnek. Ezért vagy sem, a kis-kék zománcos ibrik, melynek alján e fővárosrész neve olvasható, nálam maradt. A budafoki emlékek egyike az is, amikor nyolcadikban egy hétre kötelező jelleggel, egy közeli gyárban a Lampart Zománcipari Művekben kellett szorgoskodnunk. Feltételezem, hogy a felnőtt munkásévekre volt ez előkészítő és ízelítő. Az edényke alját úgy vágtam el, hogy ez a pecsét, emlékként megmaradjon nekem, és persze ez a motívum köszön vissza a fa háttámlán is.

 

zom05.jpg

A zománcos edényből fali virágtartó ötlete a népies fali sótartók rokonszenvéből született. Sokat agyaltunk Krisztával a lehetséges párhuzamokon és mivel a régi zománcos edényeknek van egy falusias bukéja, a kérdésekből lassan válaszok születtek a fejünkben. Mindketten imádjuk a régi paraszti világ tárgyi emlékeit, így a faragott támlás székek hullámzó vonalvezetése is visszaköszön a virágtartóinkon. A zománcos edényekről anno írtam egy cikket ITT elolvashatod és megnézegetheted a képeket is. Ha még mindig szeretnél "zománcosat" nézni, akkor ajánlom egy régi munkám látását, mely egy zománcos fazék fedélből készült és mint mágnestábla született újjá.

 

zom06.jpg

Szeretném bemutatni nektek Iványi Krisztinát, aki e zománcos románcban a "játszótársam" volt. Kriszta így ír magáról:

Én egy egyszerű falusi lány (na jó, öregecskedő középkorú fiatalasszony vagyok), az úgynevezett tisztes szegénységben nőttem fel, aminek szerves része volt a földeken és a ház körül végzett kemény munka, meg az a szemlélet, hogy takarékoskodunk az erőforrásokkal, nem dobunk ki semmit, mert minden jó lehet még valamire.

Amatőr szinten azóta "lakberendezek", amióta külön élek a szüleimtől: mondjuk ez az önállóság úgy 30 éves koromig csak albérletek csinosítgatásában merült ki. Az első saját lakásommal, 15 évvel ezelőtt kezdhettem bele abba, hogy saját kezemmel csináljak meg dolgokat, még ha akkor csak primitív, egyszerű dolgokkal (tapétázás, 2-3 tárgyból egy újabb létrehozása...). Negyedszázadnyi fővárosi létezés után költöztünk Paksra, egy 130 éves parasztházba, amely folyamatosan ad lehetőséget az alakítgatásra, kertészkedésre. E második saját lakásomnál kezdtem el festeni, akkor még abszolút tudatlanul, saját kútfőből - a "pokol" így eme paksi házzal szabadult el, amikor a szükség és a lehetőség találkozott. Addigra már tagja voltam egy bútorfestős csoportnak (ahová "csak úgy" felvett egy kolléganőm), ahol kitárult a világ... Az első workshop-ot gyorsan követte néhány másik, közben jött a költözés is, így a gyakorló tortatál után lényegében azonnal váltottam nagyobb bútorokra, csempére, falra, tornácra...

Én mindenkit arra bátorítok - és remélem a saját példám igazol is -, hogy a bútorfestés, bútorfelújítás, tárgyátalakítás megtanulható, bárki képes lehet rá, mert nem egy ördöngösség. Ha pedig már van egy kis tudás, a világ hirtelen átalakul, az addig szemétnek látott dolgok egyből csodás lehetősséggé alakulnak. Így esett, hogy e tágas DIY világ továbbszövődött és a munkám révén a főnökömet is meggyőztem egy nagyobb volumenű dolog lehetőségéről.

Az Alkotó Energia pályázat ötlete már 2014-ben megfogant bennem, pedig akkor még tényleg nagyon tisztes távolból nézegettem a DIY dolgokat, főleg külföldi oldalakon. Kellett hozzá két év, hogy beleássam magam ebbe a műfajba és megteremtődjenek a feltételek, hogy ebből országos ügyet csinálhassunk. Ebben a dologban én igazából csak katalizátor vagy valamiféle híd voltam, amelyen keresztül a DIY közösség/életforma a korábbinál nagyobb résen keresztül tud nyilvánosságra kerülni. Számomra pedig hallatlan szerencse, hogy bizalmat kaptam az Alkotó Energiához, mert közben annyira elmerültem ebben a világban, hogy ma már nem értem, hogyan lehettem meg eddig nélküle... Csodás dolog, hogy a hobbim, hitvallásom és a munkám így összekapcsolódott, úgy érzem, a sors kegyeltje vagyok, hogy mindez megtörtént velem.

A jövőbeli tervek meglehetősen közeliek, hiszen már sorakoznak a tárolómban a festésre váró kisbútorok. Néhány héten belül birtokosa leszek egy határozottan retro stílusú balatoni háznak, ahol a szükség és a lehetőségek korlátrendszere elég komoly kihívás elé fog állítani a berendezés során: rengeteg 90-es évekbeli bútordarabot kell átfessek (a boltívek eltüntetéséről és a burkolatok bontás nélküli szépítéséről nem is beszélve), és sok-sok retro és ipari tárgyat kell majd találjak ahhoz, hogy egy "ön-azonos", otthonos fészket hozzak létre a nagycsaládnak. Mindezt persze dokumentálni fogom a blogon is, így akit érdekelnek a háztáji dolgaim, látni fogja a lépéseket. Mondjuk a paksi otthonomhoz képest erős lesz a stílusváltás, de remélem ez is azt igazolja majd, hogy a bútorfestés során nem muszáj mindig koptatni és antikolni, másrészt hogy egy ember több stílusban is gondolkodhat, élhet, érezhet.

 

zom07.jpg

Krisztát az Alkotó Energia "program" kapcsán ismerhettem meg, majd az ismeretségből rokonszenv, a rokonszenvből pedig barátság lett. Kétszer is vendégeskedhettem Kriszta paksi otthonában, ahol elbűvöltek a részletek és a részletességek. Ebben a házban nincsenek lesajnált zúgok, elfelejtett sarkok. Minden apró atom fontos és az egészet képezi. Talán ez a szemlélet és az erő az, ami megfogott ebben a törékeny ám céltudatos hölgyben. Persze minden más is, mert remek humora van, borzasztóan korrekt és precíz is e "Kalapuccai leány".

 

zom08.jpg

Kriszta megengedte nekem, hogy néhány képet készítsek az otthonáról. Az egyik közös virágszál a mi közös csokrunkból az, hogy mindketten beengedjük az életünkbe az eklektikát (stíluskeveredés). Ez nem is lehet másként, hisz oly sok minden szép van a világban, és oly különbözően szépek ezek a bizonyos dolgok.

 

zom09.jpg

Szeretem ha egy otthon enteriőrjébe jeleneteket képzelhetek bele. Krisztánál ezernyi jelenet, ezernyi jelentéssel bír. Nem csak azért van kanapé a nappaliban, mert kell valamin heverészni, hanem ez a kanapé egy lélegző és "élő-lény"is egyben.

 

zom10.jpg

Ahány szék, annyi szokás...és mégis teljes az összhang. Nagyon szeretem az étkezős sarkot, melynek ablakából egy paksi templomtornyocskára láthatunk. A vasárnapi ebéd harangszóval, szerintem Kriszta és férje Imi számára is a boldogság netovábbja. Talán csak Happy a család kutyusa mordul egy rövidet a hosszú és zajos, déli harangkoncertre.

 

zom11.jpg

Most pedig lássunk néhány "made in Kriszta" alkotást a sok szépség közül. A remek ízlés és a tettek mezején megfestett határozott ecsetvonások jellemzik ezt a kisbútort amit, édesanyjának készített anyák napjára Kriszta.

 

zom12.jpg

Műanyag képkeret újragondolva. Egy kis festék csodákra képes. A gyertyatartó öntöttvas megjelenését is Kriszta festette, antikolta.

 

zom13.jpg

Kriszta nagyon szereti az antik ezüst és rusztikus vas tárgyakat. Ezt az amúgy üvegből készült tortatálat változtatta át ezüstté, némi Pentart tükörpermet segítségével.

 

zom14.jpg

A szék-virágtartót nagyon eredeti ötletnek találom. Annyira tetszik, hogy szerintem hamarosan én is készítek egy ilyet magamnak. Kriszta nagyon szépen antikolja az általa készített tárgyakat, én úgy érzem, hogy mindig tudja hol az a bizonyos határ, és sosem "tolja" túl a kopottas ragyogást.

 

zom15.jpg

Térjünk most vissza a közös szerelmi zománcunk históriájához, és lássuk honnan pattant le a zománc, hová repedt a máz, és hol vált ketté a vasakarat. A képen láthatjátok az edénykék eredeti állapotát, majd azt, hogy hogyan váltak ketté.

 

zom16.jpg

Az edények elvágása után, lyukakat fúrtam körbe a szélekre. Ezekbe a furatokba kerül majd a kárpitosszeg, ami a fa hátlapot fogja oda majd az ibrikekhez.

 

zom17.jpg

Maradék fenyőpolcból készültek a hátlapok. A mintákat megrajzoltam, majd a papírsablon alapján vágtam ki azokat.

 

zom18.jpg

Az én virágtartóm budafoki históriáját már meséltem nektek. Ezeken a képeken láthatjátok az elkészítését. Egy rögtönzött stencillel és Pentart lazúrgélekkel dolgoztam. A végén persze viaszoltam a felületet.

 

zom19.jpg

Ezen a képen a pöttyös virágtartó születését látjátok. Kriszta többféle anyagot használ, így a Milesi Wenge lazúr, Pentart antikolófesték, Lenolajkence és Lignocolor fekete wax is egy felületen parádézhatott.

 

zom20.jpg

Kriszta ezt a virágtartót egy érdekes technikával készítette, amit én nem ismertem korábban egyáltalán, de a jövőben biztosan kipróbálom majd. Mosószódát kevert a bútorfestékekbe, majd száradás után visszacsiszolta a különböző színű festékrétegeket. Plasztikus és karakteres felület keletkezett, ami jól passzol az ütött-kopott vasedényhez.

 

zom21.jpg

A fekete akril alapra kerültek az antikoló festék rétegei, melyre Kriszta megfestette az edény oldalán található növényornamentika felismerhető jegyeit. A koptatás után, természetesen ez a virágtartó is viaszolva lett, hogy az idő vasfoga nehezebben harapdálhassa az újraélesztett növénytartókat.

Ha tetszett az alkotásom, akkor számtalan dolgot tudsz tenni, hogy hangot adj a tetszésednek.

Elkezdhetsz követni a Facebookon ha ide kattintasz, megtalálsz a Pinteresten is ha ide kattintasz, vagy kövess a Flickr-en ide kattintva.

Ha tényleg nagyon tetszett, akkor szerez másoknak is örömet és oszd meg velük ezt a posztot.

Végül, de nem utolsó sorban, írhatsz kommentet is, és én ígérem hogy válaszolok.

Köszönöm a figyelmedet. Megtisztelő.

 

 

 

 

 

 

 

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://lakbear.blog.hu/api/trackback/id/tr212642367

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2017.07.08. 17:56:47

Szép napot!

Ó, de jó volt lépésről-lépésre követni, miből lesz a cserebogár!
Külön elismerésem, kedves Lakbear, hogy az oldaladon helyet adsz más alkotóknak, s méltatod munkásságukat!
Krisztina meglepett a tárgyaival, mert ahogy írtad, törékeny hölgy, ezért én légies, törékeny tárgyakat vártam tőle, ám ezek a súlyos darabok...! Csodás kontraszt. A lelke mélyén és álmaiban bizonyára amazon egy dél-amerikai dzsungelben (ahol persze ritkák a nehéz vas tárgyak...). Az otthona pedig olyan, mint egy novellafüzér :) Nem áradó, több száz oldalas regény, hanem megejtő kis történetek laza hálója, ami végül harmonikus egésszé szerveződik és nyújt kiapadhatatlan örömforrást a lakóinak és most már nekünk is, hogy bekukucskálhattunk hozzájuk. Köszönöm szépen! :)

Nem tudom, hogy a festékgyártók tudatában vannak-e annak, hogy ők nem egyszerűen egy terméket állítanak elő, hanem velük korokat idéznek meg, történeteket ihletnek?

Nekem ezekről a virágtartókról apai nagyszüleim jutnak eszembe, akik szintén nem dobtak ki semmit, igazi sváb skót parasztok voltak :)
Nagypapám nyolcvanhat évesen, két világháborút és benne egy olasz, illetve egy szibériai hadifogságot, majd egy szintén drámai kitelepítést megélve hunyta le a szemét. Addigra már csinos bajuszkája is kifehéredett és rövidre kopott; elfagyott kezén az ujjai sosem egyenesedtek ki.
Nagyanyám még ennél is többet élt: kilencvennyolc évesen követte három gyermeke édesapját. Igaz, hogy a papám előtt volt egy nagy szerelme, természetesen katonatiszt és természetesen plátói, de a papával harmonikus házasságban éltek (ez túlnyomórészt a papa szelíd, nyugodt természetén múlott). Nincs kizárva, hogy a mama emlékkönyvébe, 1921-ben bejegyzett szerelmi vallomása dobogtatta meg és ejtette rabul leendő felesége a szívét:

"Magduska!

Szeresd a munkát,
mint én a sunkát!

András"

Hát így.

Szeretettel üdvözöllek Benneteket itt is,
Bea

Lakbear 2017.07.08. 21:41:40

@fiam: Hát kedves Bea! Szóhoz sem tudunk, tudok jutni :) Nagyon aranyos vagy, hogy írtál, és hogy saját emlékeidet idézhettük meg a tárgyainkkal. Jó érzés volt olvasni a soraidat, és a felidézett nagyszülők történetének olvasása közben, ott voltunk velük! Nagyon köszönjük az élményt, igazán kedves vagy! A papának teljesen igaza volt, ENNYI az egész :) Ölelünk és puszilunk :)

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2017.07.08. 21:59:52

@Lakbear: Tiétek az érdem :)
A papa nem is lehetett volna egyértelműbb, milyen feleséget képzelt maga mellé :D
Ez egy praktikus szerelmi vallomás volt. Nem kezdi ki az idő vasfoga :)

Lakbear 2017.07.09. 09:26:49

@fiam: Köszönjük :-) A Papád tudta mit jelent a tartósság :-)