Újévi fogadalmak dobozban

2017. január 13. 08:01 - lookbear

Lombház gyufából

a1.jpg

Szilveszterkor sokan teszünk fogadalmakat. Én olyan apróbb dolgokat szoktam megfogadni, amelyek kivitelezhetőek és a sikerélmény szinte biztos. A saját tapasztalatom szerint, a nagy dolgokhoz vezető ösvény, gyakori megállókkal és a nyugodt tempóval van "kikövezve". Ilyenkor télen nem szoktam erőltetni az egész testet és lelket igénybe vevő nagyobb dolgok megvalósítását, jobban esik apróbb alkotásokkal szöszölni a kályhából sugárzó meleg közelében. Most, egy kis makett lombház-dobozt készítettem gyufákból, amibe belepotyogtathatom az újévi fogadalmaimat. Kisebb kavicsokra írtam fel a „fogadni valót”, melyek ha megvalósultak, rituális keretek között elhajíthatóak a kertben. Ezek az apró „mérföldkövek” szegélyezik az utat, amelyen ez évben járni fogok. A házikó dobozt egy nagyobb szobanövény ölébe helyeztem el, mint egy igazi lombházat. Az ötlet a gyerekkoromban épített titkos kis kuckók építéséből keletkezett, melyekre mindig oly szeretettel gondolok vissza. Hol az íróasztal alá építkeztem, hol a nagyanyám használaton kívüli disznóóljába, hol pedig a padlásra.

Éljen az élet, valósuljanak meg az újévi fogadalmak!

a3.jpg

A fogadalmi-kavicsok bekerültek a házikóba. Addig ott fognak lakni, amíg hajítható nem lesz a beteljesülés. Az egyik legnehezebben dobható lesz a -10 kiló. Egy korábban készült "Egy csésze kert" című miniházikómat itt nézheted meg.

 

a2.jpg

Gyerekként gőzöm nem volt arról, mi fán terem a lombház. A kalyiba építésben viszont otthonosan mozogtam. A lombházakról írtam régebben, itt olvashattok róla többet.

 

a4.jpg

Ilyen közelről a levehető tetejű erdei-lak. A méretei: 7cm magas, 8,5cm hosszú és 5cm széles.

 

a5.jpg

Ilyen az amikor elszabadul az ember fantáziája és elrepül a messzi Fogadalmi-Szigetekre, egy kis játékra és egy kis téli zöldellésre.

 

a6.jpg

... és ilyen az, amikor csak úgy van egy házikó alakú dobozunk egy cserép szobanövény tövében, teli kavicsokkal.

 

a7.jpg

Az elkészítéshez egy tárolószett dobozkészlet legkisebbik elemét vettem alapul. A házikó küllemét a Fachwerk stílusú házak ihlették, melyekről itt írok részletesen.

 

a8.jpg

A fadobozka oldalára, apró mozaikokból ragasztottam az ablakokat és használt gyufaszálakból a gerendaszerkezetet. A Pentart gyorsragasztó mindkettőt prímán rögzíti az adott felülethez.

 

a9.jpg

A tetőrészt maradék faanyagokból ragasztottam össze.

 

a10.jpg

Majd lecsiszoltam nyeregtető alakúra az egészet.

 

a11.jpg

Az egész dobozt befestettem Pentart médiatintákkal, ez lett a további festés alapja.

 

a12.jpg

A gerendaszerkezet közeit Pentart alapozó pasztával töltöttem ki. Egy csőrös műanyag flakonba tettem az alapozót, így könnyebb volt az apró hézagokat kitölteni vele.

 

a13.jpg

Végül a lombház-dobozt tartó faszerkezetet készítettem el maradék faanyagból.

 

a14.jpg

A vázat Pentart média permetfestékkel fújtam le és gyorsragasztóval ragasztottam össze. Az oszlopok lábaiba, szúrtam egy-egy szöget, amelyek stabilan rögzítik majd a szerkezetet a virágföldben.

Ha tetszett az alkotásom, akkor számtalan dolgot tudsz tenni, hogy hangot adj a tetszésednek.

Elkezdhetsz követni a Facebookon ha ide kattintasz, megtalálsz a Pinteresten is ha ide kattintasz, vagy kövess a Flickr-en ide kattintva.

Ha tényleg nagyon tetszett, akkor szerez másoknak is örömet és oszd meg velük ezt a posztot.

Végül, de nem utolsó sorban, írhatsz kommentet is, és én ígérem hogy válaszolok.

Köszönöm a figyelmedet. Megtisztelő.

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://lakbear.blog.hu/api/trackback/id/tr7712111715

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.