Rólam

2015. augusztus 17. 23:09 - lookbear

11954761_10205333560594497_2854365260971387592_n.jpg

 

Számomra elemi szükséglet a biztonság, persze ez csak be-képzelt valóság. Önvédelmi céllal alkotok, mert azt érzem, hogy ez megvédhet a külső világ történéseitől. Még ha ez nem is így van, mindenképpen megnyugtató ez a fajta individuális mitológia, ami néhol eltávolodik, néhol pedig szorosan kapcsolódik a valósághoz. Képzőművészként minden alkotásomban megjelenik a művészet, legyen az egy zsírosbödön és egy szék fúziója, vagy egy vágódeszka műgyantával. Újrahasznosító és újragondoló alkotónak tartom magam. Olyan tárgyakat hozok létre, amiket könnyű tisztán tartani, mert a funkció és a szépség mellett a praktikum is nagyon fontos számomra. Nem elégszem meg egyszerűen egy átfestéssel, úgy javítok  és teremtek újat, hogy az szerkezetében is jó legyen. Ha csak jól néz ki, de amikor ráülök nyekken egyet, az nekem nem felel meg. Sosem elegendő a puszta felhasználói életforma, szeretem megszegni a szabályokat miután azokat elsajátítottam. Nem látom értelmét annak, hogy adott határokon belül használjak fel alapanyagokat, mert így hiába kézműves, csak tucattermék marad. Fontosnak tartom, hogy merjek úgy nyúlni a leendő tárgyhoz, hogy annak végül egyénisége legyen.

Saját életterem kialakításánál is törekszem minderre. Ahogy változok, úgy változik a környezetem is velem együtt. A műterem, ahol az alkotás folyik, egy istállóból lett kialakítva. Nagyon büszke vagyok rá. A munkálatok során kompromisszumokat nem hoztam, és mindenki hülyének nézett, hogy egy műteremre minek ennyi időt szánni. A műterem majd minden eleme saját munka, a bútorok túlnyomó része lomtalanításból származik. Igazából bármerre jártam, olyan szemmel néztem körbe, hogy mi lenne jó a térbe és mit tudnék átértelmezni. Mindig is nagyon érdekelt a modern és klasszikus, illetve a vintage vagy régies népi tárgyak összeolvasztása. Véleményem szerint az a jó otthon, amiben találkoznak a korok, mint ahogy egy családban is van nagymama, szülő meg unoka is. Végezetül akkor megmutatom, hogy miből lett a cserebogár.

 

Az első galériában találod azokat a képeket, amik az istállóról készültek mielőtt nekikezdtem az átalakításnak.

 

A második galériában láthatod a köztes állapotot, már nem istálló, de még nem műterem.

 

A harmadik galériában láthatod a kész műteremről a fotókat.

 

Azt már láttátok hogy hol folyik az alkotás, most pedig pár gondolatot követően megmutatom, hogy hol zajlik az életem.

Az otthon nem csak egy hely ahol időnk egy részét töltjük. Ez a „doboz” egy olyan hely, ami önmagunk csomagolása. Valószínű az élethez elég lenne egy százas szög a falba verve a kabátunknak és egy szalmazsák a fekhelyünknek. Ez azonban nagyon kevés embernek lenne elegendő ahhoz, hogy jól érezze magát. Az otthon melegét nem csak egy kályha adja, hanem mi magunk akik benne élünk. Ezt a „lakódobozt” mindenki azzal tölti meg, amitől jól érzi magát. Nekem alapvető része mindennek a kidobásra szánt tárgyak újraélesztése. Talán nincs egy olyan szeglete a lakásomnak, ahol ne lenne ilyen újraélesztett bútor és kiegészítő. Lakbear világa pont ezt az üzenetet hordozza, hogy alkossuk újra ezeket az elfelejtett tárgyakat és ebből szülessen valami új. Éljen az élet, éljenek és szülessenek újra a kezünk alól kikerült tárgyak.

 

 

Ha már így kitárulkoztam, akkor mesélek még valamit.

Sosem gondoltam volna, hogy nem csak festő leszek, de így alakult. Sosem vágytam arra, hogy masiniszta vagy autóversenyző legyek. Már egész korán azt képzeltem, hogy én művész leszek. Nem mintha a művész diploma azzá tenné az embert, de ez mint kérdés sosem merült fel bennem. A kérdések az egyetemi évek alatt jöttek. Elég-e nekem az, hogy csak festőbá legyek vagy ennél nagyobb a világ? Nagyobbnak bizonyult, oly nagynak, hogy már nem is kérdés a kérdés. Minden esetre papírom van róla, hogy festőművész vagyok, de persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnék légtornász, központi fűtés szerelő vagy bútorfestő. Így az is belefért, hogy otthonteremtő legyek és DIY alkotó, művész háttérrel és művész lélekkel. Igazából minden napomat a művészet légmozgásai járják át és körbe, nincs nap mikor ne ez a hátszél irányítana és mutatna utat. Mutatok néhány képet, ami még akkor készült, amikor még azt gondoltam, hogy én festőművész leszek.

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://lakbear.blog.hu/api/trackback/id/tr757696880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.